Halloween túra Kakpusztán 2014.10.31.


Halloween túra Kakpusztán

2014. október 31-én, Mindenszentek előestéjén, Halloweenkor a Sefag Zrt Nagybajomi Erdészete túrát szervezett Kakpusztára, az egykor szebb időket is megélt, mára szellemvárossá vált településre.

A túra 17 órakor indult a Mesztegnyői Erdei Kisvasút állomásáról, ahol talán még a szervezőket is meglepte a résztvevők magas száma, ezért 2 vonatot is indítottak. Sokan érkeztek a környező településekről, az egykori Kakpusztai lakók és azok leszármazottjai, gyermekei, unokái. A környékbeli falvakból, városokból is nagy számban érkeztek érdeklődők, köztük sok gyermek is, akik egy kellemes péntek estét akartak eltölteni a Halloween jegyében. Ők sem csalatkoztak, hiszen a programhoz jó idő is társult.

Halloween túra Kakpusztán

Öt órakor indult az első vonat, amely két fűtött kocsiból állt, majd ezt követte a másik szintén két kocsiból álló nyitott szerelvény. Nem sokkal a vonat indulása után már teljesen besötétedett és a holdvilágon kívül csak a kályha fénye világította meg az izgatott utasok arcát. A kisvonat elhaladva a Búsvári-halastó mellett, Szúnyogvár és Mélyéger megállókon át megérkezett Felsőkak végállomásra, ahol az utasokat a korabeli körülmények fogadták, csak a fáklyák és a tábortűz fénye adott némi bátorítást a leszálláshoz.

A résztvevők között üdvözölhettük Palkovics György egykori Kakpusztai lakost, aki Kakpuszta című könyvében örökítette meg gyermekkori emlékeit. Rövid köszöntő után elindult a zarándokmenet a Kakpusztai temetőhöz. Útközben az összetalálkozott ismerősök, egykori lakók, felelevenítették a régi szép időket, emlékeztek az egykor virágkorát élő településre, otthonaikra, szeretteikre, családtagjaikra.

Csak a Halloweeni élmények kedvéért érkező kirándulók sem unatkoztak, hiszen a sűrű sötét erdő, amelyet csak a holdvilág és néhány lámpás fénye világított meg, izgalmas kalandokat kínált. A csendet a távolból csak egy kutya ugatása törte meg, amely az egyetlen lakott ház udvarából hallatszott. Félórányi séta után megérkezett a fáklyás menet a Kakpusztai temetőbe, ahol a hozzátartozók saját szeretteik sírjánál, a többi jelenlévő pedig a közös keresztnél gyújtott gyertyát. A temető több mint száz sírja arról árulkodik, hogy valamikor nagyon sok ember élt azon a helyen, ahol mára a házak nyomát is csak az éles szem veszi észre. Ezen az estén gyertyafénybe borult a településnek az egyetlen épen maradt része, megidézve a személyes ősöket és az egykor ott élt valamikori Kakpusztai lakosok emlékét.

A visszaúton már mindenki az élmények hatása alatt állt, és szeretteire gondolt. Visszaérve a vasútállomáson közös tábortűznél melegedtek a megfáradt zarándokok és élményekkel gazdagodva szálltak fel a Mesztegnyőre visszainduló vonatra.

Köszönet illeti a szervezőket, a Mesztegnyői Erdei Kisvasút és a Sefag Zrt Nagybajomi Erdészetének dolgozóit a színvonalas program megszervezéséért.

Halloween túra Kakpusztán képgaléria itt.

Zselickincse közösségi média oldalaink:




Zselickincse díjaink:


Az Év Honlapja verseny Seosiker verseny Top Site 2014 díj

Copyright © 2017. minden jog fenntartva.

Szeretettel köszöntünk a Zselic Kincse honlapon! Nézz körül honlapunkon, mellyel reméljük, hogy kedvet csinálunk, hogy bebarangolod a Zselicet, megismerd az itt élő embereket, tájakat, nevezetességeket, kézműveseket, helyi népművészeket!

Magyarország, Somogy megye